Guidance

Crystal

A kristályok és drágakövek szépsége minden időben magával ragadta az emberek képzeletét. Már az ókorban tudtak arról, hogy lehet velük gyógyítani és természetesen az ékszereket is szívesen díszítették drágakövekkel, valamint orákulumként is használták e becses értékeket. A biblia is ír erről, hogy a főpap melldíszén milyen ékkövek voltak. A kristályok kisugárzását a Kirlián felvételeken már lehet látni az 1930-as évektől kezdődően. 
Minden kristály bocsájt ki magából egy rezgést, amely jótékonyan hat az emberi szervezetre. 
Nagyon sok könyv jelent meg ebben a témában, de sok ellentmondásos közlés is van. Laikus olvasó kissé összezavarodhat és tanácstalanná válhat, ha könyvből vár tanácsot.
Nagyon fontos tudni, hogy a kristályok is rendelkeznek csakrákkal (energia felvevő központtal), amelyek szinte élővé tudják varázsolni a nemesköveket. A tanácsadásom lényege, hogy ráhangolódom a tanácsot kérő személyre és számára személyes kristályt ajánlok, melyet be is avatok a kérdezőnek.
Kristály tanfolyamokat is tartok,- alap,-közép, és –haladó szinten.
Egyénileg is foglalkozom a tanulni vágyókkal.

 

Tanácsadáshoz és időpontért lépj velem kapcsolatba 

Curative Symbols

A gyógyító szimbólumaim 2005-ben lettek publikálva. Azóta sokan használják ezeket a szimbólumokat kártya formájában, vagy reprodukció alapján. A mindennapi használatuk során sokaknak ad segítséget a hétköznapi élet nehézségeiben. 
Tanácsadásom lényege, hogy egy adott szituációra tudok szimbólum variációkat ajánlani a kérdezőknek. Emberi trumák tudnak általuk oldódni.

Tanácsadáshoz és időpontért lépj velem kapcsolatba. 

Runic pistures

2007-től 2009-ig hoztam létre a rovásképeim gyűjteményét, mely 33 képből áll. Ezek a jelek kozmikus információkat adnak át az emberek számára. A rovásjeleket írásra és gyógyításra is lehet használni. Ha megtanuljuk ezeket a jeleket, akkor jelgyógyászat- szerűen lehet őket alkalmazni. Rávetíteni adott élethelyzetekre, adott egészségi problémákra.
A rovásképekhez tartozik egy számmisztika is, amely segítségével a kérdező neve és születési dátuma alapján egy küldetés bontakozik ki, valamint lehet értelmezni az adott név belső mélyebb tartalmát is. 

Tanácsadáshoz és időpontért lépj velem kapcsolatba.

Hand reading

There are days, when we just watch our hands unconsciously and we don’t even realise, that the imprint of our soul looks back at us. This special mirror is only waiting for you to understand it, because it is the perfect copy of your soul. When you shake hand with somebody, or you caress someone smooth vibrations exchange and you don’t even recognize how much has changed during this time. Every touch, every vibration is stored in the hidden pipelines of your soul, and this mirror is rewritten due to the activity of the brain. When you are born, you are more conscious than you would think. You teach the people around you. Your watching your hand, you close it, than you open it.
 


The image of your perfect being is already there. You’re born with ultimate chances and it’s only up to you how you make use of the grains of sand entrusted to you. What you ad to them, what you take from them. You start a stream of thoughts, and it already reflects in your palm in the shape of a line. It predicts your somatic illnesses, too. The environmental pollution is deposited on the smooth skin of your palm in tiny, small flecks. The strained or gentle bows of your spiritual progress show where you are at the moment.
 


We may think, that the many lives we’ve ever had is gone for good, without a trace. The lines of the sorely tried souls are like the branches of a gross tree. Each of its buds and leaves is an experience. The appealing, or concealed secrets of your karma sometimes wink out of your palm, showing what to pay attention on. Childhood wishes; the head of a kind puppy shows that the desire is not gone, its print there. A twist in the soul calls your attention in a unique, playful way.
 


Series of numbers and letters help you to understand the unexplainable. You’d be surprised, if you saw the monogram of a loved person or even yours on your palm. Geometrical figures, symbols and rune signs tell you about the things you should strengthen in yourself, how you can be luckier and happier. When I find a symbol in someone’s palm and I feel that it would help the person on the way of his life, I very often recommend him a talisman. This talisman consists of a chosen jewel and an engraving on its back, which is already printed on the person’s palm. It is a frequent experience, that it strengthens the person’s system of energy.
 


All the above is based on seven years of experience. IF you are interested, contact me! Order the analysis of your palm!

Japanese exercises

2000-ben végeztem el egy speciális kurzust Japánban a Goi Béke Alapítvány keretein belül. Azóta minden nap alkalmazom ezt a módszert és tanítom mások számára is. 
Három nagyon fontos gyakorlat van, melyet hang és mudrák segítségével hozunk létre.
Ware Soku Kami Nari- isteni lény vagyok c. gyakorlat, amely a felsőbbrendű énünket szólítja meg és általa magasabb szinten tudunk létezni.
Jin Rui Soku Kami Nari- az emberiség tökéletes c. gyakorlat, amely az emberiség felemelkedését szolgálja. A környezetünkben élő emberekért, valamint a világ különböző pontjain élő emberekért végezzük ezt a gyakorlatot. 
Isteni szikra gyakorlat, amely a bennünk lévő isteni szikrát szólítja meg, amely egy magasabb tudati szintre visz el. Ezáltal más szemmel fogjuk nézni a világot.
Speciális meditációs technika is tartozik ehhez a módszertanhoz. 
Aki többet szeretne erről a módszertanról tudni keressen fel és szívesen nyújtok bővebb felvilágosítást.

Tanácsadáshoz és időpontért lépj velem kapcsolatba.

Nominalism

Based on name and birth data, I perform a numerical analysis and a five-year forecast.
I formulate three numerology to give you more information about ourselves, our mission, and the changes that will occur. In relationships, I can also look at matching with basic knowledge.
I'm making audio material.

 
 
 
 
 
 
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now